Skip to Content

Tágas Tér Egyesület számlaszáma: 53200077-11089225 Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet

Mindenkit szeretettel várunk istentiszteletünkre minden vasárnap 16:00 órakor!

Közben gyermek bibliaóra.

gyülekezet

Születésnap a Tágas Tér gyülekezetben

Születésnap a Tágas Tér gyülekezetben

 

Nagy izgalommal készült a gyülekezetünk apraja-nagyja a Világegyetem legnagyobb Személyisége, Jézus Krisztus születésnapjának megünneplésére.

Általános szokásunk, - ezt az ünnepet megelőző egyik vasárnapi tanítás alkalmával meg is beszéltük, - hogy akinek a születésnapját ünnepeljük, annak kedvében járunk, azt és úgy cselekszünk, hogy örömet szerezzünk az ünnepeltnek.

Jézus Krisztus emberi testben való megjelenése a feltétlen szeretetet hozta el mindegyikünk számára. Így azt gondoltuk, hogy gyakorlati módon be kell mutatnunk ezt a szeretetet. Úgy gondoltuk, hogy ezt kedvesen fogadja tőlünk Jézus.

Nagyon egyszerű formát választottunk a szeretet kifejezésére.

2011. december 16-ára ünnepi vacsorára hívtunk meg mindenkit, akivel bármilyen alkalmon, bármilyen módon, az év folyamán kapcsolatba kerültünk. Személyre szóló kézműves ajándékkal szerettük volna érzékeltetni, hogy Jézus Krisztus is mindegyikünket személyesen ismer és szeret.

Családi nap képei

Az alábbi linken megnézhetitek a vasárnap készült képeket.

Legyen áldott, szép hetetek :-)

Zsuzsa

https://picasaweb.google.com/tagaster2

Újévi kívánság

Újévi kívánság

 

Áldásokban gazdag békés boldog Újévet kívánunk minden kedves látogatónknak!

Ha egy másik bolygóról néznénk Földünket, talán fel sem tűnne, hogy a Napunkhoz viszonyítva a világűrnek egy pontján rendszeresen megjelenik. Ezt a rendszerességet mi, akik itt élünk nem tudjuk befolyásolni. Ez egy csodálatos Isteni mű, amely tökéletesen működik.

Karácsonyi gyermek alkalmak

Karácsonyi gyermek alkalmak

 

Gyülekezetünk dobozos ajándékokat kapott az Örömhír Alapítványtó, hogy ezzel is szolgáljunk a gyermekek felé. Nagy örömmel, családias légkörben adtuk át az ajándékokat .

Először egy Ady lakótelepen lakó testvérnőnk nyitotta meg az otthonát a szomszéd gyerekek előtt. Négy gyermek és egy anyuka figyelmesen végighallgatta a karácsony örömüzenetét, és nagyon örültek nekünk és az ajándéknak.

Események a Tágas Tér Gyülekezetben

Steiner József a debreceni Trinity Baptista Gyülekezet pásztora

 

2010. november 28-án vendégünk volt Steiner József a debreceni Trinity Baptista Gyülekezet pásztora.

Advent első vasárnapján különösen erősen hatott rám a kérdés, hogy kit, vagy mit várok én és hogyan?

Keresztyén emberként önkéntelenül jön a sablonos válasz: várom Jézus születésnapját, ha elég régen vagyok keresztyén, akkor még hozzáteszem, hogy várom Jézus Krisztus visszajövetelét.

Tartalom átvétel


about seo