Skip to Content

Tágas Tér Egyesület számlaszáma: 53200077-11089225 Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet

Mindenkit szeretettel várunk istentiszteletünkre minden vasárnap 17:00 órakor!

Közben gyermek bibliaóra.

Térkép megtekintése

Van-e isten? Mit mond emberi természetünk?

Van-e isten? Mit mond emberi természetünk?

I. “Keresek valakit s nem tudom ki az... ”

“A mai fizika észrevehetően elmozdult Demokritosztól Platón irányába” - azaz a materializmustól az istenhit irányába - hangsúlyozta Heinsenberg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen díszdoktorrá avatásakor. (W. Heisenberg: Válogatott tanulmányok, Bp. 1967. 237) - De vajon (a fizikán túl) az én életemnek van-e köze Istenhez? Nekem szükségem van-e Istenre?

Mi tesz bennünket emberré?

Hogy a kérdésre válaszolni tudjunk, először is saját emberi természetünket kell nagyító alá tennünk. Meg kell kérdeznünk, mi tesz bennünket emberré? Miért él az ember? Bizonyára válaszolhatnánk azt, hogy az emberélet nem más, mint egy nagy keresés. S az embert meghatározhatnánk úgy is, hogy az ember kereső lény (ti. sajátosan emberi formában kereső.) Életünkhöz tartozik a pénz, a kényelem, az élvezet keresése, de mindannyiunk számára kézenfekvő, hogy vannak ennél sokkal “magasabbrangú” tulajdonságaink: talán elsősorban az igazság-, szépség- és szeretetkeresés. - Ha valaki feladta, abbahagyta a keresést e területeken, azt aligha nevezhetjük - a szó értékelő értelmében - embernek. És minél inkább szerelmese valaki az igazságnak, a szépnek, a szeretetnek, annál fiatalosabb, annál tüzesebb, annál emberibb Ember.

Mikor teljesülnek az ember vágyai?

Mikor találja meg az ember mindazt, amit keres? - Vizsgáljuk meg különböző “irányú” kereséseinket, vágyainkat!
- A pénz-, gazdagság-, birtoklásvágy: ha megkérdeznénk jegyeseket, mikor lesznek egészen boldogok, bizonyára először azt válaszolnák: ha megházasodtunk és lesz saját lakásunk. De a lakásba bútor is kell! Aztán jó volna egy autó! Később egy jobb márka! - és a vágyakat a végtelenségig sorolhatnánk...
- Eszünkbe jut az orosz népmese a halász feleségéről, akinek a csodahal minden kívánságát teljesíti. Az asszony előbb csak dagasztóteknőt kér, aztán házat, grófságot, királyságot, császárságot, - s végül Istenné akar lenni... Vajon melyik az a gazdagság, amelynél már nem vágyik többre az ember?

- A tudásvágy. - Az értelmes ember tudni akar, mindig többet! Iskolába jár, utazik, olvas. Aztán továbbképzi magát és gondolkozik. De minél többet tud, annál jobban látja, hogy mennyi ismeret van, amit nem sajátított még el. Minden könyvben, amelyet elolvas, száz új kérdés vagy utalás szerepel, amelyeknek még utána szeretne nézni. - W. Thompson neves fizikus kora legfelkapottabb tudósa volt. Dúsgazdagság, elismerés és nagy tudományos siker övezte. Élete vége felé - bár teljes szellemi erőben volt, és szinte évről-évre új találmánnyal fordította magára a világ figyelmét - mégis így írt: “Egy szó jellemzi azokat az erőfeszítéseket, amelyeket ötven éven keresztül a tudomány fejlesztéséért tettem. Ez a szó így hangzik: balsiker. Ma sem tudok többet az elektromos és mágneses erőkről... (itt felsorol több problémát, amelyeket nem sikerült megoldania)..., mint amennyit kezdő tanár koromban. A balsiker nyomában pedig szükségképpen a szomorúság jár.” Ha nem is merjük kimondani, mégis az az igazság, hogy mi is szívesen tudnánk mindent.
Ugye milyen szívesen beülnénk egymesebeli Űrhajóba (az utazásból természetesen minden veszély ki volna zárva), és járnánk be a világűrt, szembenézve a csillagrendszerek és fényévek távlataival és titokzatosságaival? Vagy milyen jó volna beutazni akár csak Földünk csodás tájait: havasokat, őserdőket és tengereket! Izgalmas volna belátni az atomok belső titkaiba, vagy a fehérjék, a sejtek, a szövetek rejtett életébe. Igen, ahogyan Babits írja - “a mindenséget vágyom versbe venni” (A lírikus epilógja) - úgy mi is tudni, látni, ismerni szeretnénk mindent. Hiszen érdekelnek nemcsak a tájak, de a gépek vagy a zene, az atomfizika vagy az irodalom is.

- A Szeretetvágy. - Legszebb, legemberibb vágyunk azonban nem a tudásra irányul, hanem a szeretetre. Minden életkor leglényegesebb szükséglete ez. Már az öntudatlan csecsemő is igényli az anyai mosolyt, olyannyira, hogy ennek híján - hiába kap tökéletes ellátást - visszamarad a testi fejlődésben. A gyermek egész bizalmával csüng szülein, és semmi kincsért nem adná oda őket. A serdülő barátot, barátnőt keres magának, aki megérti. S a felnőtté vált ifjú? Magában hordja a már kialakult egyéniség magányát, de annál nagyobb hévvel vágyik valakire, akinek egészen feltárhatja egyéniségét, akitől teljes szeretetet és megértést remélhet. A szerelemnek van egy szorosan vett ösztönös, biológiai oldala. De emberivé éppen a másikat véglegesen elfogadó és önmagát visszatartás nélkül odaadni akaró szeretet által lesz.
Sehol nem tapasztaljuk annyira a teljesség igényét, mint itt. Azt szeretnénk, hogy lelkünk legtitkosabb rezdüléseit, örömeinket és bánatainkat egyaránt megoszthassuk. S vajon lehetséges ez? Egy bizonyos fokig igen: az igazi házastársi szeretet az anyai szeretet mellett a legmélyebb, legtökéletesebb emberi találkozás. De valójában távolról sem olyan tökéletes, mint amilyenre az ember vágyik. - Csak az érthetne meg egészen, aki teljesen olyan volna mint én, vagy aki egészen belém látna. Mindkettő lehetetlen.
Hányszor éreztem a vágyat, hogy valaki megértsen; hogy úgy el szeretnék mondani valamit, ki szeretném önteni a szívemet... S a válasz annak részéről, akitől a megértést vártam, csak egy vállrándítás vagy esetleg egy jóakaratú, de - jaj de éreztem - meg nem értést takaró mosoly volt.
Már a fiatalok, a tizenévesek is de sokszor így panaszkodnak: Nincs keservesebb, mint az, amikor el szeretnék mesélni valamit szüleimnek - örömöt, hogy legyen akivel együtt örülök, vagy bánatot, hogy legyen akivel együtt sírok -, és nem értenek meg. És akkor egy baráthoz vagy barátnőhöz fordulok. Elmesélek neki valamit, ami nagyon sokat jelent számomra, s ő lebiggyeszti ajkát, mert számára semmit sem jelent. S az ember így lassan becsukódik: rájön, hogy egyedül van...
A lélektan sokszor feneketlenül mély kúthoz hasonlítja az ember személyiségét, amely telve van rejtélyekkel. A kívülálló betekinthet e kútba, de csak a víz felszínét láthatja. Sőt még saját magam sem láthatok személyiségem, énem legbensejébe, hiszen beláthatatlan mélységek, ismeretlen titkok rejlenek benne.

A legfélelmetesebb, amikor a “kút” felkavarodik, s mindenféle iszap, meg piszok hányódik fel a mélyből... Mindannyian átéltük már azt az állapotot, amikor ijedten, s talán megborzadva álltunk önmagunkkal szemben, s nem értettük, mi történt. Az ember ilyenkor megkérdezte magától: Hát ez én vagyok? Honnan jöttek most elő bennem ezek az eddig alig ismert háborgások? Egyáltalában mi történt velem? - Ilyenkor érthetjük meg igazán egyéniségünk mélységét és azt, hogy ha sokszor magam sem értem magamat, akkor lehetetlen volna az, hogy valaki más egészen megértsen. (Pedig soha nem vágyunk oly nagyon a megértésre, mint éppen ilyenkor, amikor magunk sem értjük magunkat!)
Az ember legkínzóbb megoldatlansága tehát, hogy teljes szeretetre, megértésre vágyik, noha természete szerint megérthetetlen.
A lélektan és saját tapasztalatunk alapján azt kell megállapítanunk, hogy egyetlen ember sem érthet meg. Pedig mi nemcsak egyetlen ember szeretetére vágynánk! Nem véletlen, hogy Ady felkiáltása - “Szeretném ha szeretnének - oly mély visszhangra talál bennünk: mert ha egy közösségben mindenki szeret, csupán egyetlen ember gyűlöl, az is fáj, s hiányérzetet támaszt bennem. Igen, mi mindenkitől teljes szeretetet és megértést igényelünk. A teljes megnyugvást ez jelentené számunkra.

Közelről érintenek hát bennünket pl. Váci Mihály “Még nem elég” c. verse vagy József Attila sorai:

Keresek Valakit s nem tudom ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
s nem tudom, ki az.
Csüggedő szívvel loholok egyre,
keresek valakit a Végtelenbe,
loholok egyre.
Könnyeim csorognak - majd kiapadnak:
vágyak magukkal messzebb ragadnak -
majd kiapadnak!
Lelkem elröppen a Végtelenbe,
tovább nem vágyom arra az egyre,
a Végtelenbe.
(Keresek Valakit)

II. “Keresek Valakit a Végtelenbe ”


Sok gondolkozó ember a világban található törvényszerűségeket látva jut el a Végtelen Rendező, Isten létének elfogadásához. De Isten sokkal több számunkra, mint csupán a világ Rendezője. Hogy ki Ő, azt különösképpen megtapasztaljuk az emberi természetben, az ember vágyaiban.

1. Az ember többre vágyik, mint az anyagvilág

Emberi természetünk lényegi része, életünk mozgatórugója a keresés, a többé válni akarás. De úgy tűnik, az ember többre vágyik, mint amit az anyagvilágban elérhet:
  • - Vágyik a birtoklásra (a pénzre, a sikerre, a tekintélyre, a hatalomra). - De minél többet ér el, annál többről álmodik.
  • - Vágyik a tudásra. - De minél többet tud, annál többre szomjazik.
  • - Vágyik a szeretetre, a teljes megértésre. - De megtapasztalja, hogy sokan félreértik.
  • Arra vágyik, hogy mindenki szeresse. - És megtapasztalja, hogy egyetlen ember sem képes teljesen megérteni őt. Sőt megtapasztalja, hogy maga sem érti egészen magát.
  • - Vágyik az örökké tartó boldog életre. - S ehelyett élete végén a halál várja.

Honnan származnak ezek a végtelenbe nyúló vágyak? És hol, mikor teljesülhetnek be?

2. Az ember vágyait csak a Végtelen Szeretet és Igazság hozhatta létre

A népmesék, a mítoszok jól látják: A vágyak akkor teljesülnének, ha az ember elérné a mindent tudást, a teljes megértést és szeretetet, az örök életet. - De a földön ezeket nem érheti el:
- Ha mindent tudna, akkor már ő volna a Mindent-Tudó = Isten. (Egyébként a mindent-tudáshoz végtelen aggyal is kellene rendelkeznünk!)
- Ha találkozna azzal, aki teljesen szereti és mindenestül megérti őt, akkor a Végtelen Tudással és Végtelen Szeretettel kellene találkoznia, aki jobban ismeri és szereti őt, mint saját maga. - De ez ismét csak Isten volna.
Ha az ember kizárólag anyagi fejlődés terméke, ha mindenestül az anyagból alakult ki az evolúció során, akkor elképzelhető-e az, hogy az emberi létnek lényegi rugóit alkotó keresések, vágyak olyan “irányba” , illetve olyan cél - a Végtelen Személy - felé mozgassák, amely nem is létezik, sőt amelynek léte is önellentmondás?
Ha valahol egy rejtett erő hat, azaz ha magát a kiváltó okot nem láthatom, csupán hatását érzékelem, a hatásból tudok következtetni az okra. Ha egy doboz tetejét egy, a zárt dobozban bent levő rugó nyomja kifelé, a rugó erejét magának a rugónak ismerete nélkül is meg tudom állapítani a doboztetőre gyakorolt nyomás mérése által. - Hasonlóan, ha azt tapasztalom, hogy az embert rejtett “benső” erők mozgatják a Végtelen Szeretet és Igazság felé, akkor arra a következtetésre kell jutnom, hogy ezeknek az erőknek oka csupán egy velük arányos ok lehet.
Jogosnak tűnik tehát a hívők következtetése: Ha vágyaink a földön nem teljesülhetnek, akkor nem is származhatnak csupán az anyagból. Az anyag csak olyan vágyakat hozhat létre, amelyeket be is tud teljesíteni (pl. az éhséget, a szomjúságot stb.).

Honnan származnak tehát a vágyak?
 

- A mindig több tudás utáni vágyat csak az hozhatta létre, aki maga a Mindent Tudás.

- A mindig teljesebb szeretet és megértés utáni vágyat csak az hozhatta létre, aki maga a Teljes Szeretet és Megértés.
- Az örök élet utáni vágyat csak az hozhatta létre, aki maga az Örök Élet.

Létezik tehát Valaki, aki maga a Mindent Tudás, a Végtelen Szeretet, az Örök Élet. - Ez a Valaki egy végtelen Személy. Hiszen szeretni csak egy személy tud. Őt hívjuk Istennek. Ő hozta létre vágyainkat. És ő az, aki be is tudja teljesíteni azokat.

Milyen ellenvetések lehetnek ezzel kapcsolatban? 

1. Az a tény, hogy fogalmat alkotunk a Végtelen Igazságról és Szeretetről, még egyáltalában nem igazolja ennek létét. Egy hétfejű sárkányt, kacsalábon forgó várat vagy egy aranyhegyet is el tudok képzelni, de ez nem fogja igazolni ezek létezését. - Valóban, ha valamit el tudok képzelni, az nem igazolja, hogy ez létezik is. Mi azonban nem csupán fogalmakkal rendelkezünk a Végtelen Valakiről, hanem - amint láttuk - egész életünk a végtelen igazság és szeretet felé van beállítva. A Végtelen Igazság és Szeretet keresése emberségünk lényegét alkotja. Nem elvont fogalmakról, fantáziaképekről, hanem valóságos tényekről - a végtelen felé mutató emberi természetről - van tehát szó. Létező dolgot pedig csak vele arányos létező ok hozhat létre. Az anyag nem hozhat létre olyan irányulást, amely többre törekszik, mint maga a matéria.
 
2. Az ember vágyai azért ilyen végtelenek, mert ez szükséges a társadalom, a történelem fejlődéséhez. Az állandó kielégületlenség sarkallja az embert a kutatásra, és nem engedi, hogy megálljon a haladás. - Ez kétségtelenül így van. De ezzel még egyáltalán nem válaszoltunk arra a kérdésre, vajon az anyag létrehozhatja-e ezt az anyagi világon túlmutató történelemmozgató vágyat!

III. “Isten a szeretet” (1 Jn 4,16)


Értelmünk eljut a következtetéshez, hogy kell léteznie a végtelen Szeretetnek. De Isten titkairól csak a Szentírásból bizonyosodhatunk meg igazán. A Biblia úgy beszél Istenről, hogy érezzük: igaz, amit mond. Mert úgy mutatja be Őt, ahogyan lelkünk mélyén megsejtettük. Sőt: százszor szebben annál.
Elmondja, hogy Isten a világ teremtő Ura, akinek kezében van a világmindenség. Akit nem szabad ábrázolni, hiszen Ő végtelenül felülmúlja minden elképzelésünket (2 Móz 8,20; Zsolt 71,19; Iz 46,9). S ugyanakkor mégis olyan valaki Ő, akinek a legemberibben érző “szíve” van. Aki úgy szeret minket, mint egy apa vagy anya a gyermekét, mint a vőlegény menyasszonyát (Oz 2,16k; Ez 16,10k; Iz 49,15). Aki mosolyog, örül, együttérez... Akinek gondja van ránk. Aki ismeri szívünk legbensőbb rezdüléseit. Aki szeret és megért (Mt 8,25k; 11,9).
A vallásos ember élete ezért tele van örömmel: mert tudja, hogy Isten a Szeretet. S az ember vágyait azért teremtette, hogy keresse Istent, megtalálja Őt, s egyszer végleg eljusson szeretetének országába.
Ha olykor szomorúságot érzel, hogy életedben nem leszel képes annyit tudni, amennyit szeretnél, ne szomorodj el! Gondolj Istenre, aki beléd ültette a keresést! Ő egy örök életen át akar elvezetni a mind több tudásra, ismeretre. - Ha olykor azt érzed, hogy nagyobb szeretetre, megértésre vágysz, ne szomorodj el! Gondolj Rá, aki szeret és megért Téged most is, és el akar vezetni az Örök Szeretet Országába. - S ha olyan emberekkel találkozol, akik telve vannak megoldhatatlan vágyakozásokkal vagy fájdalmakkal, akkor ismét gondolj az Ő szeretetére! És szereteteddel éreztesd meg velük, hogy van Valaki, aki végtelenül szereti őket!
 
Forrás: Dr. Tomka Ferenc, Találkozás a kereszténységgel


oldal | about seo